Az oldal töltődik...
Film Parádé
Bradley Cooper

Bradley Cooper

Született: Philadelphia, Pennsylvania, 1975.01.05.
Oscar-díjra jelölt amerikai színész.

Első televíziós szerepét a Szex és New Yorkban kapta, a főszereplő, Sarah Jessica Parker egyik szabadidőpartnereként. A Discovery Channel nem sokkal ezután műsorvezetői feladattal bízta meg - az Extreme Treks in a Wild World című sorozat egyik házigazdája lett.

Megsokszorozódott színészi felkérései miatt még a diplomakiosztóját is kénytelen volt kihagyni - épp a nagyjátékfilmes debütálását, a Gyagyák a gatyában, avagy tudom, kit fűztél tavaly nyáron (Wet Hot American Summer) című darabját forgatta. Játszott az Ütközéspont című filmben, Ben Affleck és Samuel L. Jackson mellett, majd megkapta Will Tippin szerepét az Alias című sorozatban, amely meghozta számára az igazi ismertséget. Ezután jött az Ünneprontók ünnepe, majd az Anyám nyakán, Matthew McConaughey mellett.

2004-ben a Jack és Bobby első évadában kapott szerepet, majd a Kitchen Confidental című vígjátéksorozatban. 5 epizód erejéig játszott a Kés/Alatt című sorozatban is, majd Jim Carrey mellett szerepet kapott az Az igenember-ben. 2009-ben olyan nagynevű színészekkel játszott együtt a Nem kellesz eléggé-ben, mint Ben Affleck, Scarlett Johansson, Jennifer Aniston és Drew Barrymore. Ugyanebben az évben szerepet kapott a Másnaposokban, ami időközben az évtized legjobb vígjátéka lett. 2010-ben a Valentin nap-ban kapott szerepet olyan színészek mellett, mint Eric Dane, Julia Roberts, Ashton Kutcher, Anne Hathaway és Patrick Dempsey. 2010. augusztus 5-én kerül a magyar mozikba a nagy sikerű A szupercsapat, amelyben Szépfiú szerepét játssza Liam Neeson oldalán. 2012-ben az Üss vagy fuss!, Lopott szavak, illetve a Napos oldal című filmben láthatjuk viszont, amelyben alakításáért Oscar-díj-ra jelölték. 2013-ban visszatér Phil Wenneck szerepében a Másnaposok 3.-ba, ami a sorozat harmadik része.

Bradley Cooper a következő filmes cikkekben szerepel:

Bosszúállók: Végjáték
15 vonzó színész, aki a korral még karizmatikusabb lett
A Bad Boys 3 váratlanul mindenkit lenyomott
korhatár figyelmeztetés

A weboldalon található anyagok egy része még nem esett át korhatár be- soroláson, így a weboldal megtekintése 18 éven felülieknek ajánlott.