Az oldal töltődik...
Film Parádé
Macaulay Culkin

Macaulay Culkin

Született: New York, 1980.08.26.
Macaulay Culkin (Macaulay Carson Culkin) amerikai színész és zenész. Manhattan Yorkville nevű körzetében született Patricia Brentrup és Kit Culkin, egy korábbi, a Broadway-n nagy karriert befutott színpadi színész fiaként. A család harmadik gyermeke volt, rajta kívül született négy fiú és két lány.

Pályafutása csúcsán a legsikeresebb gyerekszínésznek tartották Shirley Temple óta. Ezt erősíti meg az, hogy a VH1 csatorna Minden idők 100 legnagyobb gyerek sztárja között a második helyet foglalja el.

Négyévesen kezdett játszani, amikor megjelent a Bach gyermekek című színpadi produkcióban, mely a New York-i Filharmonikusokkal készült. A '80-as években folytatta a szereplést színpadon, TV-ben és filmekben. Ebben az időszakában fontos szerepet játszott egy népszerű sorozat, az Equalizer, melynek egyik részében egy gyermekrablás áldozatát játszotta. Szerepelt még a Belevaló papapótló című filmben, amiben az általa megformált karakter John Candy címszerepkaraktere után nyomozott, azzal az alappal, hogy „Gyerek vagyok, ez a dolgom!”.

Culkin akkor tett szert nemzetközi hírnévre, amikor Kevin McCallistert játszotta az 1990-ben bemutatott Reszkessetek, betörők! című filmben.

Filmjei a teljesség igénye nélkül: Rocket Gibraltár, Belevaló papapótló, Reggel találkozunk, Jákob lajtorjája, Reszkessetek, betörők!, Mama pici fia, My Girl – Az első szerelem, Reszkessetek, betörők! 2. – Elveszve New Yorkban, Diótörő, A jó fiú, Richie Rich – Rosszcsont beforr, Reszkessetek, nem hagyom magam!, Palira vettem a papát, Party szörnyek, A rosszak jobbak, Párcsere

Macaulay Culkin a következő filmes cikkekben szerepel:

Mi lett mára a korábbi gyereksztárokból? Meg fogsz lepődni!
Reszkessetek betörök Rambo-tól. Deepfake videó karácsonyra.
11 filmes pár akkor és most
korhatár figyelmeztetés

A weboldalon található anyagok egy része még nem esett át korhatár be- soroláson, így a weboldal megtekintése 18 éven felülieknek ajánlott.