Az oldal töltődik...
Film Parádé

Az útvesztő rendezőjével új Majmok bolygója film készül

Az útvesztő rendezőjével új Majmok bolygója készül
2019.12.04. Wednesday
134 megtekintés
134

Az elmúlt évtizedekben számtalan remake-et és reboot-ot megért Majmok bolygója, most új részt kap. A filmről még nagyon keveset árultak el. Annyi már biztos, hogy a Disney szépen halad előre az új rész elkészítésével és a rendezéssel Az útvesztő franchise rendezőjét, Wes Ball-t bízták meg.  A Disney és a 20th Century Fox 71,3 milliárd dolláros nagy összeolvadásának az első eredménye, hogy a Majmok bolygója fejlesztési szakaszba került.

Majmok bolygója 1968-1973

Az első Majmok bolygója 1968-ban került a mozikba, akkoriban még Charlton Heston főszereplésével. Visszatekintve elég vicceseknek és gagyinak tűnnek az akkori majmok:

Majmok bolygója 1968

Majom maszk készítése 1974

forrás: tumblr

Pedig az 1968-as film úttörő jelentőségű volt, ami a maszkmesteri munkát illeti, a majmok ábrázolása abban az időben forradalmi volt, és számos későbbi filmre hatást gyakorolt. Az első rész sikere négy folytatást (1970-1973), egy TV-filmet, egy rajzfilmsorozatot, képregény-adaptációt és ajándéktárgyak megjelenését hozta magával.

Majmok bolygója remake 2001-ben

Majmok bolygólya 2001

A forgatókönyvet eredetileg Rod Serling írta Pierre Boulle könyve alapján, de többször átírta, mielőtt elkészült. 2001-ben a regény egy újabb megfilmesített változata (remake) is elkészült. Az 1968-1973-as részek és a 2001-es reboot között elég sok az eltérés, mind minőségben, mind pedig a történetben.  A 2001-es filmet a híres filmrendező, Tim Burton rendezte. A film főszereplője Mark Wahlberg volt. A film box office katasztrófa volt, és komoly kritikákat kapott.

Majmok bolygója reboot 2011-2017

2011-től egy új trilógia készült az eredeti sorozat rebootjaként, melynek részei 2014-ben és 2017-ben jelentek meg. Az új trilógiában teljesen új alapokra helyezték a történetet. Mindhárom részben Andy Serkis alakítja Cézárt a malymok vezetőjét. Az alábbi képen látszik, hogy milyen hatalmasat fejlődött a technológia az eltelt közel 50 évben.

Majmok bolygója 2017

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ismét rebootolni akarják-e az eredeti sorozatot, vagy esetleg a 2017-es rész kap vagy a legutóbbi történetet vinnék-e tovább. A 2014-es és a 2017-es filmet rendező Matt Reeves-t azonban jelenleg elfoglalja a The Batman előkészítése a Warner Bros számára, így nem tudja ezt a részt vállalni. Nagyon kíváncsi leszek arra, hogy mit fognak felmutatni. Az biztos, hogy valami nagyot kell alkossanak a már kilenc filmet megért előzmény után, ha sikert akarnak elérni.

Oszd meg ismerőseiddel, ha tetszett:

Neked ajánljuk:

Így készült a Bad Boys 3
A Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk elég szép sikert aratott a mozikban. Három hétig uralta az első he...
Új teaser került fel a Csillagok háborúja: Skywalk...
Új, fél perces TV előzetes jelent meg a Star Wars : Skywalker kora-hoz, ami sok olyan jelenetet tart...
A Top Gun 2: Maverick késés nélkül készül el, nyil...
A kultikus klasszikus Top Gun rajongói izgatottan várják a film folytatásáról szóló híreket. Sok ere...
Mi történt Thomas Brodie-Sangster-el az Igazából s...
A film egyik legaranyosabb szereplője Sam a 12 éves fiú, akit Thomas Brodie-Sangster alakított. Sam ...

Hozzászólások:


Láttad a filmet, vagy csak van róla véleményed? Írd meg!
korhatár figyelmeztetés

A weboldalon található anyagok egy része még nem esett át korhatár be- soroláson, így a weboldal megtekintése 18 éven felülieknek ajánlott.